2011. május 29., vasárnap

A 111 éves Európa mozi története

Az idén 111 éves Európa mozi történetét sok névváltoztatás kísérte, ám népszerűségéből a több mint egy évszázad alatt keveset veszített. AZ Európa mozi épületét 1871-ben tervezték, mozi azonban csak 30 évvel később kezdett működni benne. A Kerepesi (ma Rákóczi) út 82. szám alatti épületben már 1900. január 1-jétől vetítettek mozgókép mutatványokat, melyben akkor még a Sport Kávézó foglalt helyet. 1912-ig minden évben tűzoltósági és rendőrségi engedélyezés kellett a filmszínházak működtetéséhez.
A Honvéd mozi néven ismerté vált filmszinház, 1970-es évek I BMA

1929-től kezdve a mozi sorozatos névváltozáson ment keresztül, hisz ebben az évben először Roxy mozira keresztelték, majd 1942-től az Attila nevet viselete. Az Európa mozi mellett ettől az évtől számos másik fővárosi filmszínház is magyarosított nevet kapott, így lett a Savoy-ból Csaba, a Tivoliból pedig Tinódi mozi. A II. Világháború utáni új neve Rákóczi úti Híradó mozi lett, melynek oka a Belügyminisztérium 1933-ban kiadott határozata volt, melyben kötelezővé tették a híradók vetítését a nagyfilmek előtt. Később külön híradómozikat hoztak létre, amelyek igen népszerűek voltak, hisz az emberek kíváncsiak voltak a legújabb hírekre, és hittek a mozgókép valóságának. 1947-ben a Beck család visszakapta a filmszínházat, így ismét Roxy néven üzemelt tovább. 1954-től egészen a rendszerváltásig a FőMO kezelésében állt és Honvéd néven vált ismerté a pesti fiatalság körében.
A már átalakított Európa mozi, 1990-es évek I BMA

1981. augusztus 6-ai bezárása és a nagyszabású felújítása során elnyerte mai arculatát. 1983-ban Budapesten az elsők között kéttermes moziként nyitott meg, ahol a legújabb európai filmeket vetítették. 1990 októberétől Európa mozi néven folytatta a nagysikerű produkciók vetítését, a Roxy Kft. üzemeltetésében. A 2009-ben indult az eladásról és bezárásról szóló rémhír, idén május 11-én bekövetkezett, ezen a napon vetített utoljára az Európa. A mozit 82 év után a Budapest Film eladta, így végleg bezárt a 111 éve a VII. kerületben működő mozi, amit egy Idegenforgalmi, Informatikai és Üzletemberképző Szakközépiskola vett meg.
2011. április 10., vasárnap

A Szentendrei Kocsigyár története

A Szentendrei Kocsigyárrol kevés adat maradt fenn, így ez az írás kicsit hiányos lesz. A gyár, mely egykoron a város legnagyobb üzeme volt, a múlt század derekánál érte el fénypontját, amikor a szocialista mezőgazdaság járműigényeinek kielégítésére, nagy számban gyártott szénaszállító és trágyázó járműveket, valamint pót- és lakókocsikat, ill. fa szerkezetű melegedő házakat az erdészeti munkások számára. A gyár berendezéseit vízzel hajtották. A szomszédos Bükkös-patakon zsiliprendszer épült, ahonnan egy jól megépített csővezeték-rendszeren keresztül jutott el a víz a gyártelepre. 
Pótkocsi alvázának hegesztése I fotó: Kerner József

A kocsigyár fontos szerepet vállalt a város életében, Szentendre összes iskoláját támogatta. A nyersanyag mellett, amit ajándékozott az intézmények megépítéséhez, a kocsigyári brigádok társadalmi munkában segédkeztek az építkezéseken. Az egykori Parktábor megépítésénél is sokat segédkezett a gyár munkáscsoportja (a munkások a gyerekekkel együtt önkéntesként segítetek a tábor építésénél), melynek eredményeként a 70-es évek közepére el is készült az Izbégi Parktábor, mely az ország legismertebb és elismertebb táborává nőtte ki magát. „Nyaranta több száz gyerek fordult meg, ki egy hétre, ki csak három napra. Sőt, még külföldiek is jöttek, legfőképpen lengyelek, mert az izbégi úttörőcsapat Bem József nevét viselte. Itt működött nyaranta 1972-től, a Képzőművész olvasótábor is. Megfordult itt számos jeles helyi képzőművész, de író, költő is. Mindenki, akit Pethő Erika néni Szentendrére tudott csábítani. Márpedig akkortájt Szentendre kezdett felkapott hely lenni, és jöttek hát, az ország irodalmának jelesei. Mert hát gyerekek közé menni és költészetről, nyelvről, irodalomról beszélni, együtt játszani, alkotni szívesen vállalta mindenki” – emlékezett vissza a táborra Benkovits György.
Billenthető pótkocsi a Budapesti Nemzetközi Vásáron, 1970 körül I fotó: Kerner József

1963-ban a gyár közreműködésével és Kerner József vezetésével, Balaton Szántódon erdészeti étterem épült. A Szentendrei Kocsigyár minden év május elsején felvonulást szervezett, amikor a gyár összes dolgozója a gyártól elindulva, a Szentlászlói úton végig sétálva, érintve a Főteret a Pap-szigetre ment, ahol ünnepi ebéddel várták őket. 1998-as év a gyár életében nagy fordulópontot jelentett (sajnos negatív jelentésben), hisz az gyár igazgatója meghalt és az üzem magán személyhez került, aki 2001-ben teljesen elbontatta. Helyére a Bükkös Lakópark épült, a Szent András templommal szemben (a régi gyár bejárata is itt volt, a Szentlászlói út patak felöli oldalán).

További képek ITT!

2011. március 13., vasárnap

A Központi Vásárcsarnok története

A 19. század második felétől Budapest városfejlődése nagy ütemben indult meg. Ebben az időben Budapesten 44 nyílt árusítású piac látta el a lakosság élelmiszer ellátását, ám ezeken a piacokon szinte lehetetlen volt érvényesíteni a köztisztasági és egészségügyi szempontokat. További gondot okozott a helyszínek vízzel való ellátása, és a vevők biztonságát sem lehetett garantálni. Már az 1870-es években felmerült az ötlet egy egységes vásárcsarnok-rendszer kiépítéséről, melynek határozatát a városi közgyűlés, hosszas előkészületi munkák után, 1891-ben hozott meg.  A főváros törvényhatósági bizottsága 1892. augusztus 25-én jelentette meg a tervpályázati hirdetményt, melyre az év végéig kilenc pályázat érkezett. Négy pályamű budapesti mérnökök munkája volt, de küldtek terveket Szófiából, Prágából, Lipcséből, Berlinből és Párizsból is. A Kamermayer Károly polgármester által vezetett bírálóbizottság végül a 2000 forintos első díjban három pályaművet részesített, köztük a magyar építész, Pecz Samu által készített terveket. 
A Központi Vásárcsarnok épülete, 1900 I Budapestcity

A zsűri ezután külön szavazáson döntött arról, melyik terv kerüljön megvalósításra. A bizottsági tagok egyhangúan Pecz Samu elképzelése mellett tették le voksukat. 1893 januárjában a magyar építész hivatalosan is megkapta a részletes tervek kidolgozására szóló megbízást. Az építész elsődleges terveiben a főbejárat felöli részre helyezte a vendéglőt, a déli oldalra pedig az ügyintézésre szolgáló helyiségeket, valamint az árumozgatásnál használt hidraulikus emelők számára biztosítandó magasnyomású víz tornyát. Pecz tervének elsődleges változata több mint 2 millió forintos építési költséggel számolt, ám a belügyminisztérium 1893. december 6-i rendeletében előírta, hogy az épület költsége nem haladhatja meg az 1 millió 464 ezer forintot, így az építész több változtatás árán köteles volt fél millió forinttal csökkenteni a költségeket. 1894-ben indult meg az építkezés, amelynek átadását a millenniumi ünnepségekre tervezték. A megnyitás körül azonban akadt némi bonyodalom. A tervezett megnyitó előtt tíz nappal tűz keletkezett a csarnokban, és szinte az egész tetőszerkezet leégett. A megnyitás egy évet csúszott, és csak 1897. február 15-én, Bánffy Dezső miniszterelnök jelenlétében került rá sor. Még azév májusában I. Ferenc József király látogatást tett az új épületben, amelyet akkor a város büszkeségeként emlegettek. 
A Központi Vásárcsarnok beltere, 1897 I old-time-budapest.blogspot.com

A Központi Vásárcsarnok árusításának rendjére már 1896-ban szabályzatot hoztak, mely többek között tartalmazta a bérleti díjakat, amik igen különbözők voltak. A csarnok nyáron, hétköznaponként hajnali 5 órától délig, majd délután 4 és 7 óra között volt nyitva, télen ennél rövidebb ideig. Az áruk csak éjjel érkezhettek a Duna-partra, melyeket a Budapesti Közraktárakon át vasúton szállítottak el a fedett piacra. A Vámház téri csarnok szinte egész Budapestet ellátta portékával. Még külföldre is küldtek innen árukat. A Központi Vásárcsarnok egészen az 1930-as évekig Budapest központi élelmiszercsarnoka és nagybani piaca volt. A II. világháborúban azonban súlyosan megrongálódott, így a helyreállítási munkálatok alatt az árusokat a szomszédos közraktárakba telepítették át. A vásárcsarnokot először 1950-ben, majd 1994-ben újították fel. Budapest egyik legszebb épülete, az I. számú Vásárcsarnok ma eredeti pompájában tündököl és fogadja a napi több száz vásárló által képzett nyüzsgő tömeget.
2011. február 20., vasárnap

A Budapesti Közraktárak története

A 19. század utolsó évtizedeiben egész Budapest (1873-as egyesítés óta), így a Duna-part is fokozatos fejlődésnek indult az áruszállítás és raktározás igényeinek megfelelően. 1979-ben a főváros nyilvános tervpályázatot hirdetett a Budapesti Közraktárak megépítésére, melyet Basch Gyula és Krajovics Lajos nyertek meg. 1881-ben ünnepélyesen átadták a közraktárak 4 épületét. Két évvel később Keresztely U. tervei alapján megépült a közraktárak szomszédságában az Elevátor-ház, mely a gabonaszállító hajók rakodóállomásaként működött. A közraktárak területén (a Duna part a Boráros tértől a Fővám térig) az áruk szállítása, rakodása, ill. raktározása a kor legmodernebb technikáival folyt: az Elevátor daruzta ki a beérkező hajók rakományát, melyet aztán vasúti síneken szállítottak a raktárakba. A 20. század első éveire égető szükség mutatkozott a raktárak bővítésére. Két új raktár tervei érkeztek be a főváros vezetéséhez, ám ezek az eredeti tervek alapján nem valósultak meg. A területre csupán két fa szerkezetű ideiglenes raktárat építettek.
A Budapesti Közraktárak, 20. század eleje I cet-budapest.hu

A Budapesti Közraktárak fontos szerepet töltöttek be a régió kereskedelmében, hisz onnan szállították tovább az árut a város nagy piacaira és vágóhídjaira, így a Nagyvásárcsarnokba, ill. a Közvágóhídra is. A II. Világháború időszakában a közraktárak és az Elevátor-ház is igen súlyos károkat szenvedett. Az Elevátor-ház és a két ideiglenes raktár teljesen megsemmisült, míg a négy régebbi közraktárból csak egy szenvedett olyan súlyos sérülést, hogy 1948-ban le kellett bontani. A háborúban a Nagyvásárcsarnokot is bombatámadás érte, így a felújítási munkálok alatt a piacot ideiglenesen a három megmaradt raktárba helyezték át. A múlt század 50-es éveitől a raktárnak nem voltjelentősebb szerepe a logisztikában. A Budapest újság 1970-ben így írt a raktárépületekről: "A Ferencváros további fejlesztésén dolgoznak a szakemberek. Már most fel kell készülni a középső-Ferencváros szanálására. Felszólítják a MÁV-ot, hogy a Boráros tér átépítésével egyidejűleg rendeztesse a Duna-parti teherpályaudvart. A belkereskedelemnek a negyedik ötéves terv végére le kell bontania a Közraktár utcai Duna-parton a FÜSZÉRT-raktárakat, mert helyükbe park épül." 
A Budapesti Közraktárak és az Elevátor-ház térképen, 1910 I Internet

A lerombolt Elevátor-ház helyén 1966-ban Krizsán Zoltánné, Jancsó Vilmos és Mészáros Ferenc tervezők vezetésével megépítették a Nehru park-ot, melye abban az időben kiemelt jelentőségű volt, hisz a szintén megsérült Margitszigeten kívül ez volt az egyetlen nyilvános park Budapesten. A parkot 1984-ben teljesen felújították és az 1998-as játszótéri átépítést leszámítva ma is a 25 évvel ezelőtti állapotot mutatja. A közraktárakat 1988-ban részlegesen felújították és felvonókkal látták el az épület belső terét, ám a rendszerváltás óta kihasználatlanul álltak. Az utóbbi években az igencsak leromlott állapotú épületek csupán ideiglenes szórakozóhelyeknek adtak otthont, mint amilyen a Buddha Beach is volt. A Budapesti CET projekt keretein belül az épületet felújítják és átalakítva szórakoztató központot nyitnak benne.
2011. február 13., vasárnap

A Széchényi Gyógyfürdő története

A Széchényi Gyógyfürdő, a Városliget szívében, méltán lehet büszke történetére, hisz Európa legnagyobb és Pest első gyógyfürdőjeként, 1913 óta tárt karokkal várja a pesti fürdőközönséget. A fürdő alapjait Zsigmondy Vilmos bányamérnök tette le, miután kezdeményezésére sikeres mélyfúrásokat végeztek a parkban. A mai gyógyfürdő helyén 1881-től ideiglenes Artézi fürdő működött, ami a századforduló éveire már egyre kevésbe felelt meg a kor követelményinek.  A városi közgyűlés 1903-ban adott végleges határozatott a Széchényi Gyógyfürdő megépítésére, melynek terveit Czigler Győző, megbízott műegyetemi tanár, már 1884-ben elkészített. Az építkezés végül csak 1909-ben kezdődött el, Schmitterer Jenő építész közreműködésével. Az addig csak Artézi fürdő névvel emlegetett gyógyfürdő 1913. június 16-án nyitotta meg kapuit a fürdőzni vágyók felé.
A Széchényi Gyógyfürdő főbejárata I Budapestcity

A fürdő ekkor beosztása szerint magánfürdőkre, valamint férfi és női gőz- és népfürdőre oszlott, melynek forgalma a megnyitás utáni években, leszámítva az I. Világháború miatti veszteséges hónapokat, rohamosan nőtt. A fővárosi közgyűlés 1924-ben határozatot hozott a fürdő kibővítéséről, így a városgazdasági ügyosztály 1926. június 26-án tervpályázatot írt ki. Francsek Imre építész tervei alapján a fürdő 1927-ben strandfürdővel, 1939-ben pedig ivókúttal bővült. 1936-ban, a vízhozam növelése érdekében egy második artézi kút fúrására került sor, melynek eredményeképpen 1938. március 16-án 1256 méter mélyen 77 °C-os termálvizet találtak. A második artézi kút nemcsak a medencéket látta el fürdővízzel, hanem az egész fürdőépület fűtését is. A fürdő forgalma a II. világháborúig folyamatosan nőtt.  A II. világháború során az épület 20%-os károsodást szenvedett, azonban a II. számú kút nem sérült, így a helyreállítási munkálatok a háború után el is kezdődhettek. 1945 márciusában a jobb oldali kádosztályt a szovjet katonák, a bal oldali kádosztályt a lakosság igénybe is vehette. 
A Széchényi Gyógyfürdő szabadtéri medencéi I profila.hu

Négy évvel később új társas iszaposztályt létesítettek és különböző iszap-, fiziko- és elektroterápiás kezeléseket vezettek be. Az 1980-as években a férfi, ill. női népfürdőosztályt megszüntették és helyükön társas, fürdőruhás gyógyfürdő osztály, ill. nappali korház létesült. A múlt század utolsó éveire a gyógyfürdő állapota súlyosan leromlott, így 1997-től 2008-ig az épület teljes rekonstrukción esett át, melynek során modernizálták a medencék vízellátását, ill. élménymedencévé alakították át az egyik szabadtéri medencét. Azóta a Széchényi Gyógyfürdő egész évben várja a hazai és a külföldi vendégeket egyaránt.
2011. január 16., vasárnap

A Libegő története

1970. október 20-án indult meg először a Zugligetből a János-hegyre közlekedő drótkötélpályás felvonó, a Libegő. A pesti közönség 5 ill. 7 forintért ki is próbálhatta Magyarország első függővasútját, melynek megépítése már 1933 óta húzódott. Mindössze 60 évvel az első Bleichert-féle drótkötélpálya megszületése után, 1933-ban ifjabb Hantos István mérnök egy tervel állt elő, miszerint a Zugligetből a János-hegyre egy drótkötélpályás felvonót szeretne építeni, Magyarországon először. Részletesen kidolgozott terveire megkapta az előmunkálati engedélyt, de sajnos csak az előkészületek történtek meg. Hét évvel később a Fővárosi Villamos Vasút Vállalat felkarolta az elképzelést és új terveket készített, am az ötlet megvalósulását a II. Világháború megakadályozta.
Őszi utazás a Libegőn, 1973 I Múlt-kor

1945 tavaszán, a II. Világháború után újra tervbe lett véve a pálya kiépítése. Ekkor már egy egész hálózat kiépítése szerepelt a tervekben. Elsőként az Óbuda széléről a Hármashatár-hegyre vezető kötélpályát akarták megépíteni, de ennek terve nem valósult meg. Az 1967-es év sorsfordító volt a függővasút megépítésében: Budapest XII. Kerületi Tanácsa határozatot hozott, hogy 1968-ban egy kötélpályavasút építési munkálatait el kell kezdeni. A minisztérium az évek óta húzódó beruházás mellé állt, és az Út- és Vasúttervező Vállalatot bízta meg a munkálatok kivitelezésével, így az építkezés 1969. március 24-én elkezdődött. A munkálatokat Pataki László irányította, aki később a kötélpálya első irányítója lett. Az építkezés fővállalkozójának egy szakcéget, az Országos Bányagépgyártó Vállalatot választották. A pálya felső il. alsó állomását Pestmegyei Közúti Építő Vállalat építette meg, ahol büféhelységeket is kialakítottak. 
Ünnepélyes átadás János-hjegyen, 1970 I Múlt-kor

1970. október 20-án indult meg a Libegő, amely tíz év alatt több mint 4,5 millió embert szállított, heti hat napon át. Kizárólag hétfőnként szünetelt működése, ill. az ünnepnapok utáni első napon. A balesetek szerencsére elkerülték a függővasutat és idővel a környék részévé vált. A Jánoshegyi végállomás mellet több alkalommal is szerettek volna egy vendéglőt kialakítani, am egy alakalommal sem került erre sor. Az első magyar kötélpálya neve eleinte szakmai körökben „jánoshegyi kötélpálya" illetve „zugligeti kötélpálya" volt. A kerületi önkormányzat pályázatot írt ki a pálya elnevezésére, melyre több tízezer javaslat érkezett. Végül a zsűri a javaslatok között nem szereplő Libegő nevet adta a drótkötélpályának. A Libegőt hét éven a XII. kerületi Tanács üzemeltette, ami után átadta a BKV-nak. 1989-ben az üzemeltetést az újonnan létrehozott Hegyi vasút és Kötélpálya Üzemek vehette át, mely kilenc év után visszaadta a BKV-nak. A BKV a Libegőt 2000-ben tíz évre bérbe adta és a szerződés lejárta után tavaly áprilistól ismét a BKV szerves részét képezi.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...