2011. április 10., vasárnap

A Szentendrei Kocsigyár története

A Szentendrei Kocsigyárrol kevés adat maradt fenn, így ez az írás kicsit hiányos lesz. A gyár, mely egykoron a város legnagyobb üzeme volt, a múlt század derekánál érte el fénypontját, amikor a szocialista mezőgazdaság járműigényeinek kielégítésére, nagy számban gyártott szénaszállító és trágyázó járműveket, valamint pót- és lakókocsikat, ill. fa szerkezetű melegedő házakat az erdészeti munkások számára. A gyár berendezéseit vízzel hajtották. A szomszédos Bükkös-patakon zsiliprendszer épült, ahonnan egy jól megépített csővezeték-rendszeren keresztül jutott el a víz a gyártelepre. 
Pótkocsi alvázának hegesztése I fotó: Kerner József

A kocsigyár fontos szerepet vállalt a város életében, Szentendre összes iskoláját támogatta. A nyersanyag mellett, amit ajándékozott az intézmények megépítéséhez, a kocsigyári brigádok társadalmi munkában segédkeztek az építkezéseken. Az egykori Parktábor megépítésénél is sokat segédkezett a gyár munkáscsoportja (a munkások a gyerekekkel együtt önkéntesként segítetek a tábor építésénél), melynek eredményeként a 70-es évek közepére el is készült az Izbégi Parktábor, mely az ország legismertebb és elismertebb táborává nőtte ki magát. „Nyaranta több száz gyerek fordult meg, ki egy hétre, ki csak három napra. Sőt, még külföldiek is jöttek, legfőképpen lengyelek, mert az izbégi úttörőcsapat Bem József nevét viselte. Itt működött nyaranta 1972-től, a Képzőművész olvasótábor is. Megfordult itt számos jeles helyi képzőművész, de író, költő is. Mindenki, akit Pethő Erika néni Szentendrére tudott csábítani. Márpedig akkortájt Szentendre kezdett felkapott hely lenni, és jöttek hát, az ország irodalmának jelesei. Mert hát gyerekek közé menni és költészetről, nyelvről, irodalomról beszélni, együtt játszani, alkotni szívesen vállalta mindenki” – emlékezett vissza a táborra Benkovits György.
Billenthető pótkocsi a Budapesti Nemzetközi Vásáron, 1970 körül I fotó: Kerner József

1963-ban a gyár közreműködésével és Kerner József vezetésével, Balaton Szántódon erdészeti étterem épült. A Szentendrei Kocsigyár minden év május elsején felvonulást szervezett, amikor a gyár összes dolgozója a gyártól elindulva, a Szentlászlói úton végig sétálva, érintve a Főteret a Pap-szigetre ment, ahol ünnepi ebéddel várták őket. 1998-as év a gyár életében nagy fordulópontot jelentett (sajnos negatív jelentésben), hisz az gyár igazgatója meghalt és az üzem magán személyhez került, aki 2001-ben teljesen elbontatta. Helyére a Bükkös Lakópark épült, a Szent András templommal szemben (a régi gyár bejárata is itt volt, a Szentlászlói út patak felöli oldalán).

További képek ITT!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...